|
Nem okozott meglepetést, hogy az Európai Parlament plenárisa csütörtökön elsöprő többséggel támogatásáról biztosította az EKSZ működési elvéről, személyi állományának feltöltéséről, pénzügyi és politikai ellenőrzéséről szóló (az EP, az Európai Bizottság és az EU Tanács között június 21-én Madridban született) háromoldalú megállapodást. Az előző napi - múlt szerdai - plenáris vitában ugyanis már kitűnt, hogy a felszólalók nagy többsége - beleértve a néppárti, szocialista és liberális képviselők mellett a zöldeket és az európai konzervatívokat is - szinte minden esetben lelkesen támogató vagy legalábbis (a konzervatívok esetében) beletörődően egyetértő volt. Egyedül a mereven euroszkeptikusok és a szélsőbaloldali honatyák fejeztek ki már akkor is nyílt ellenvéleményt. A csütörtöki szavazási eredmény azonban még ennek ismeretében is imponáló volt - 549 képviselő támogatta, 78 ellenszavazat született, 17 tartózkodás mellett -, különösen összevetve az EKSZ-projekt ez év elejei első hónapjaival, amikor az EP nagy többsége még mereven elutasító volt.
A parlamenti közvélekedés megfordításában sokak véleménye szerint kulcsszerepe volt a képviselőtestület nevében tárgyaló három EU-honatyának: a német Elmar Brok veterán néppárti képviselőnek (az EP külügyi bizottsága hajdani vezetőjének), a belga Guy Verhofstadtnak, a liberális frakció elnökének, és a spanyol Roberto Gualtierinek, aki a szocialisták-demokraták szövetsége színeiben vett részt az alkudozásban. Az Európai Bizottság és az EU Tanács - így mindenekelőtt Catherine Ashton külpolitikai főképviselő és bizottsági alelnök maga - ugyanis elsősorban velük alkudozva kényszerült több területen is engedni.
EP-össztűz a közösségi profil elérése érdekében
A parlamenti össztűz főként négy területet érintett. A lehető legteljesebb EP-befolyást kívántak elérni a főképviselő politikai és pénzügyi elszámoltatásában, kívül akarták tartani a tanácsi (diplomáciai) praktikáktól a fejlődő és a szomszédos országoknak szánt segélyprogramok menedzselését, szavatolni akarták az EKSZ leendő személyi állományának "közösségi jellegét" (biztosítva ugyanakkor a tagországi jelenlét "földrajzi kiegyensúlyozottságát), és hosszú csatát folytattak annak érdekében, hogy a főképviselő helyettese(i) ne egyszerű tisztviselők, hanem politikusok legyenek.
További EP-igény volt, hogy a felálló szolgálatban kapjanak helyet a parlament részéről is tisztviselők. Mindezek hátterében állt egy általánosabb, és lényegében valamennyi területet érintő alapvető törekvés: minél kiterjedtebb "közösségi jelleget" biztosítsanak a leendő külügyi szolgálatnak. (Az viszonylag hamar kiderült, hogy ez utóbbit abszolúttá tenni nem tudják, hiszen a közösségi külpolitika - amelyet az EKSZ-nek szolgálnia kell - maga sem "közösségi", hanem túlnyomórészt kormányközi alapokon áll. De mint mindenütt, itt is a lehetséges maximumot igyekezték elérni). És végül: visszatérő igény volt számos EU-képviselő részéről, hogy legyenek szervezeti garanciák az EKSZ-működésében arra, hogy az emberi jogi elvárásokat mindenkor szem előtt tartják majd.
A pénzügyi elszámoltatásnál az EP végül elérte, hogy a költségvetés működtetése továbbra is a Bizottságnál marad, az EKSZ adminisztratív (személyzeti) kiadásai pedig noha külön alfejezetet kapnak majd az uniós büdzsében, de a Parlament ellenőrzési jogköre ugyanúgy kiterjed majd rá, mintha része lenne a Bizottság költségvetésének. (A Bizottságnak tételes elszámolást kell majd az EP elé terjesztenie, amelyben országokra lebontva mindenről el kell számolni.) Sokak szerint ez talán a legfontosabb fegyvertény az EP számára, lévén, hogy a közösségi büdzsé megszavazásában a Parlamentnek a Lisszaboni Szerződés életbe lépése óta teljes ellenőrzési jogköre van, és így, ezen keresztül, komoly nyomást tudnak majd gyakorolni a szolgálat menedzselésére.
Kevésbé teljesült a parlamenti kívánság a politikai elszámoltatás ügyében. A képviselők eredetileg azt akarták elérni, hogy minden egyes poszton - majd idővel: legalább a legfontosabb helyeken - a jövőbeni képviseletvezető, még kinevezése előtt meghallgatáson jelenjen meg az EP előtt. Ashton ennek mindvégig ellenállt, és végül az EP beletörődött abba, hogy a fontosabb kinevezettek ugyan már megbízatásuk átvétele után, de még állomáshelyük elfoglalása előtt a képviselők elé járulnak. Maga a főképviselő pedig "rendszeres párbeszédet és beszámolást" ígért az eurohonatyáknak.
Nem sikerült a Parlamentnek állandó politikai helyettes kinevezését sem elérnie Ashton mellé. Ehelyett, a főképviselőt távollétében - "közösségi" vagy vegyes témakörök esetén - az illetékes bizottsági tag (vagyis a főképviselő egyik kollégája), a közös kül- és biztonságpolitikát érintő ügyekben pedig a soros elnökséget adó ország vagy a trióelnökség valamelyik külügyminisztere helyettesíti majd.
Az állomány 60 százaléka "közösségi státuszban"
Ashton és a Tanács engedett ugyanakkor a személyi állomány majdani összetételét illetően, legalábbis annyiban, hogy végül belementek abba: rögzítsék: az EKSZ-létszám 60 százalékának mindenkor állandó státusszal kell rendelkeznie. Így biztosítják azt, hogy idővel a tagállami diplomáciák ne kerüljenek létszámfölénybe a testületben. (Az utóbbiak szerződött munkatársként csatlakozhatnak a szolgálathoz - szolgálati idejük alatt amúgy ugyanazon jogokkal, mint az "állandók" -, megbízatásuk alaphelyzetben legfeljebb 8 évre szólhat, ami indokolt esetben maximum két évvel meghosszabbítható.) A tagállamokat képviselő diplomaták egyébként idővel maguk is az állandó állományhoz tartozhatnak, ha már a szolgálaton belül megpályáznának egy-egy állást, átmennek a vizsgán, és ezzel mintegy "átállnak" az "állandók" közé.
Bár az EKSZ egyik alapelve lesz a földrajzi egyensúly biztosítása (főleg az új és a kisebb tagállamok követelése), de a megállapodás értelmében legalábbis 2013-ig nem alkalmaznak majd olyan kiegyenlítő mechanizmust, amit annak idején 2004 és 2009 között az új tagállamok esetében az Európai Bizottságban, hogy kellő mértékben reprezentálva legyenek. Ehelyett 2013-ban felülvizsgálatra kerül majd sor, amelynek keretében különleges intézkedéseket hozhatnak majd az egyensúly szavatolására. (Szakértők ugyanakkor e pont kapcsán megjegyzik, hogy egyelőre nem világos: pontosan mi fog 2013-ban történni, illetve, ha akkor majd "aránytalanságot" állapítanak meg, akkor pontosan milyen mechanizmusokkal fognak ezen korrigálni.)
Szintén a 2013-as dátumhoz kapcsolódik az a korábbi EP-igény, hogy parlamenti tisztviselők is szolgálati alkalmazottak lehessenek. Ezt az induláskor végül kizárták, arra hivatkozva, hogy a Lisszaboni Szerződés a szolgálat felállításánál kizárólag az Európai Bizottság, az EU Tanács, és a tagállami diplomáciai kar hármasára utalt. Ez azonban csak a létrehozás aktusa, ugyanez a szerződés - hangzik a jogászi okoskodás - nem is zárja ki, hogy a jövőben EP-színekben is megjelenjenek munkatársak. Minderre azonban EP-részről 2013-ig várni kell, formálisan ugyanis addig a "létrehozása" fázisa tart még.
Összességében egyébként a jelenlegi tervek szerint 2011. január 1-jén a Bizottság és az EU Tanács összesen 1525 tisztviselőt minősít majd át a külügyi szolgálat állományába, amihez induláskor további 100 új posztot is létrehoznak. A tagállami "egyharmados feltöltés" általános várakozások szerint időben elhúzódva, várhatóan csak 2012-re válik majd teljessé.
Ami a fejlődő - valamint az unióval "szomszédos" - országokat illeti, a velük kapcsolatos együttműködési-támogatási programok ellenőrzése továbbra is bizottsági hatáskörben marad, jóllehet, itt Ashton sokáig ellenállt. Végül az a formula nyert, amelyben a "főfelelős" ezen ügyekben az illetékes EU-biztos, aki azonban bármilyen változásra vonatkozó javaslatát csakis Ashtonnal - aki egyúttal a Bizottságnak is alelnöke - közösen jegyezve terjesztheti be. Emellett pedig, ezen harmadik országokra is áll, hogy az említett projekteken túlmutató általános külpolitikai vezetés és döntés továbbra is EU-tanácsi kézben lesz majd. Teljesen az EP szája íze szerint alakult az emberi jogok prioritásának az ügye: Ashton ígéretet tett, hogy a szervezeti struktúrán belül külön "emberi jogi sejteket" hoznak majd létre, amelyeknek minden esetben meg lesz a helyi folytatása az egyes országokban működő szolgálati misszióknál is.
Mindenki ünnepel. Magyar vélemények.
A számos további konkrét lépésről is intézkedő háromoldalú megállapodást azonban már ebben a formájában is alapvetően ünnepelte mind a Parlament, mint pedig maga Ashton is. Az utóbbi a csütörtöki szavazás után úgy nyilatkozott, hogy "rendkívül elégedett", és hasonló szellemben ajánlotta már az előző napi vitában is elfogadásra a mindezekkel kapcsolatos EP-véleményt a parlament nevében tárgyaló képviselő-hármas. Gualtieri szerint a megállapodás "teljesen összhangban áll az EP eddigi törekvéseivel", Verhofstadt pedig úgy vélte, hogy "a leendő európai külügyi szolgálattal az Európai Unió esélyt kaphat arra, hogy globális partnernek tekintsék a világszínpadon".
Üdvözölték a csütörtöki eredményt magyar képviselők is. Schöpflin György (néppárt) fontos fejleménynek minősítette, hogy a tagállamok arányos képviseletére, azaz a földrajzi egyensúly elvére való hivatkozás végül bekerült a dokumentumba. "Az arányos képviselet elvének alkalmazásával a magyar külpolitika súlyának megfelelően járulhat hozzá a közös európai külkapcsolatok formálásához" - emelte ki ennek kapcsán. Gál Kinga pedig (ugyancsak néppárt) arra hívta fel a figyelmet, hogy az emberi jogok érvényesítése kiemelt helyen szerepel az Európai Külügyi Szolgálat feladatkörében. A képviselőasszony ennek kapcsán emlékeztetett, hogy már a júniusi EP-plenárison tett felszólalásában jelezte, hogy "az emberi jogok védelme olyan fajsúlyos kérdés, amelyet az Európai Külügyi Szolgálat struktúrájának kialakításakor és tartalommal való megtöltésekor különösen hangsúlyozni kell. A szervezet felépítésekor az ún. 'emberi jogi mainstreaming' elvét szükséges alkalmazni"
Hogyan tovább?
A csütörtöki szavazás tétje látszólag az volt, hogy szabad utat engedjen az EKSZ működési elveiről rendelkező tanácsi határozat előtt, (amit ilyen formán az EU külügyminiszteri tanács július 26-i ülése szentesíthet majd). Valójában a jelentéstevők által beterjesztett vélemény egyúttal kitért szolgálat felállításhoz nélkülözhetetlen további - és immár szabálymódosításokat is felvető - kérdéskörökre is. (Az eljárási rend érdekessége, hogy a működési elvekről intézkedő dokumentumnak az elfogadásába az EP formálisan nem szólhatna bele. A képviselők viszont már jó előre értésre adták, hogy blokkolni fogják az EKSZ felállításához nélkülözhetetlen - és immár EP-egyetértéstől is függő - módosításokat a finanszírozási és személyzeti szabályzatokban, ha a működési elvek között nem jelennek meg EP-részről fontosnak érzett szempontok is. Az említett szabályzat-módosítás amúgy szeptemberben esedékes, miközben - ráadásként - még a 2010-es közösségi büdzsé kiigazítása is szükséges lesz ahhoz, hogy előteremtsék a pénzt az első lépcsőben létesítendő 100 új poszt számára.).
A nagy többséggel támogatott vélemény elvben azt jelenti, hogy Catherine Ashton külpolitikai főmegbízott - és bizottsági alelnök - zsebében érezheti a szeptemberi egyetértést is, azaz megkezdheti az előkészületeket a szolgálat tényleges felállításához.
(forrás: Bruxinfo)
|
Főoldal 
