|
Az Europrosperitas 2010 Alapítvány egy többdimenziós, alaposan átgondolt és egyeztetett programmal óhajtja megvalósítani céljait. A programok közös nevezője, hogy gyakorlatias, hasznosítható segítséget nyújtsanak mindazoknak a társadalmi szereplőknek, akik Közép-Európa határ menti térségeiben a lisszaboni célok megvalósításán, a célok iránti társadalmi összefogás, illetve a közvélemény tájékoztatásán és bevonásán fáradoznak.
1. SZAKMAI FÓRUMOK
A szakmai fórumok célja, hogy egy adott szakterület üzleti, civil, illetve kormányzati döntéshozóinak alkalmat nyújtson arra, hogy együttesen áttekintsék lehetőségeiket, kihívásaikat a lisszaboni célkitűzések megvalósításának útvonalán. A konferenciánál szűkebb körben, főként szakértők részvételével megvalósuló szakmai eszmecseréknek szeretnénk lehetőséget teremteni.
Határ menti régiók és civilek szerepe és lehetőségei a 2011-es Európai uniós elnökség sikeres előkészítésében és lebonyolításában
Időpont: 2010. április
Az Europrosperitas 2010 Alapítvány a kőszegi Európa Házzal, a burgenlandi Európa Házzal és a Társadalomtudományok és Európa-tanulmányok Intézetével társzervezésben szakmai rendezvényt szervez Kőszegen az Európa Házban. A rendezvény fókuszában a civil szervezetek közreműködésével megvalósuló határon átnyúló együttműködések előmozdítása áll. A plenáris előadásokat követő szekcióban négy külföldi határ menti eurorégióban tevékenykedő civil szervezet vezetőjét fogjuk felkérni, hogy mutassa be szervezete közreműködését az országa EU-elnökségével járó feladatainak sikeres megoldásában.
Határ menti egészségvédelmi vándorkonferencia
Időpont: 2010. október-november
Az egészségmegőrzés és egészségvédelem korunk egyik legfontosabb feladata. Mint oly sok más társadalmi kihívás esetében, az Európai Unió tagállamainak országhatárait nem tekinthetjük az egészségvédelem végállomásainak. A magyar lakosság több, mint 70 százaléka a határ menti térségekben lakik. E térség lakosságának egészségi állapota az elmúlt három évtizedben drámai mértékben romlott. Egyértelműen súlyosbítja a lakosság egészségügyi kilátásait az ország megváltozott gazdasági struktúrája, a munkanélküliség, a reáljövedelmek csökkenése, a lakosság széles rétegeit érintő elszegényedés. Mégis azt támasztják alá a hazai és nemzetközi tapasztalatok, hogy van esély az egészségvédelemre. Az Europrosperitas 2010 vándorkonferenciája, öt határmenti térségbe látogat el 2010 második felében. A sorozat azt a célt szolgálja, hogy szomszédjainkkal karöltve, hatékony, költségkímélő átjáró helyeket biztosítsunk Közép-Európa népeinek az egészségvédelem útvonalán. Az EPA2010 vándorkonferenciája a helyi közösségek és a társas támogatásokat óhajtja erősíteni. A helyi közösségek szereplőinek együttműködésében megvalósuló egészségtudatos döntések, tervezések számának a növelésével erősíteni szeretnénk azt a társadalmi szemléletet, amely az egészségre, mint "érték és eszköz"-re tekint. Az öngondoskodó önkormányzatok tapasztalataira építve, a vándorkonferencia határokon átívelő civil, önkormányzati és üzleti összefogást hivatott serkenteni. Programunk a hangsúlyt azokra a megoldásokra helyezi, amelyek jól szolgálják a preventív szemlélet elterjesztését, a társadalmi tudatformálást, a hatékony kommunikácót. Végső célunk, hogy felhívjuk a figyelmet az egyének egészségük iránti felelősségére, az öngondoskodás képességére, és lehetőséget biztosítsunk a helyi önkormányzatoknak, a civil és üzleti élet szereplőinek az egészséges életvitelhez szükséges tudás és készségek elsajátítására, jó gyakorlatok megismerésére.
2. NEMZETKÖZI TEMATIKUS KONFERENCIÁK
Az Europrosperitas 2010 Alapítvány tematikus konferenciái egynapos nemzetközi szak-szimpóziumok egy-egy lisszaboni témakörben (pl. gazdasági növekedés, munkahelyteremtés, versenyképesség, innováció, fenntarthatóság, esélyegyenlőség, stb). Ezek a konferenciák alkalmat nyújtanak arra, hogy a résztvevők közösen tekintsék át Európa határ menti régióinak erőfeszítéseit, kezdeményezéseit, kihívásait a lisszaboni célkitűzésekkel kapcsolatban. A konferenciákon első kézből ismerhetjük meg Európa legsikeresebb határokon átívelő projektjeinek "titkait", azokat a példamutató kezdeményezéseket, együttműködési lehetőségeket, kommunikációs hálózatokat, csatornákat és - nem utolsósorban - támogatási eszközöket, amelyek a közös célok megvalósítását szolgálják és amelyekből mindannyian hasznos tapasztalatokat szerezhetünk.
Mérhető-e a fenntarthatóság?
Időpont: 2010. március
A fenntarthatósági mutatók különböznek a hagyományos, gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi változások mutatóitól. A hagyományos mutatók a közösség egy részében bekövetkező változásokat mérik, mintha azok teljes mértékben függetlenek volnának a többi résztől. A fenntarthatósági mutatók ezzel szemben képesek a valóságot valamilyen formában tükrözni, ahol is a különböző szegmensek (indikátorok) szoros kapcsolatban állnak egymással. A fenntarthatóság ezt a fajta integrált világszemléletet teszi szükségessé - olyan többdimenziós mutatókat igényel, melyek a közösség gazdasága, környezete és társadalma közti kapcsolatokat mutatják be. Rendezvényünk ezt az összetett mérési folyamatot járja körül határon is átívelő kontextusban.
Határokon átívelő együttműködés a Lisszaboni Stratégia megvalósításában: 10 éves mérleg
Időpont: 2010. május
A gazdasági, szociális és környezetvédelmi megújulás érdekében 2000. márciusában az Európai Unió tagállamai elkötelezték magukat egy olyan tíz éves reformfolyamat mellett, amelynek célja az Unió gazdasági, szociális és környezetvédelmi megújulása. A stratégiai elgondolás a tanácskozás színhelye után a Lisszaboni Stratégia néven vált ismertté. Mivel a lisszaboni stratégia végrehajtása napjainkban még sürgetőbb, rendezvényünk célja, hogy áttekintsük az elmúlt 10 év eredményeit. Nemzetközi és magyar szakértők bevonásával értékeljük, hogy mi valósult meg a 2000-ben elfogadott célkitűzésekből kiemelt figyelmet fordítva arra, hogy a határokon átnyúló együttműködések hogyan járulnak hozzá a Lisszaboni Stratégia megvalósításához, főként a közös innovációs és kutatási projektekkel, a határokon átnyúló kutatási és fejlesztési (K+F) hálózatok létrehozásával valamint a legjobb gyakorlatok és tapasztalatok cseréje révén.
Határok nélküli felsőoktatás: infokommunikációs utak a bolognai reformok felé
Időpont: 2010. szeptember
A kompetencia-alapú oktatásra való áttérés, a bolognai lineáris képzési szerkezet bevezetése, az info-kommunikációs technológia (IKT) elterjedése, az egész életen át tartó tanulás stratégiájának alkalmazása, a képzés tömegessé válása, a tudásanyag nagy mennyisége és gyors változása szükségessé teszi a komplex, modern felsőoktatási tartalmak és programok, módszerek kifejlesztését, alkalmazását. A konferencia célja, hogy lehetőséget teremtsen a felsőoktatási intézmények fejlesztéséért felelős szakembereknek, hogy jobban kihasználják az elektronikus tananyagfejlesztés és ehhez kapcsolódó tartalomfejlesztésekben rejlő lehetőségeket és ezáltal felgyorsítsák, elmélyítsék a bolognai reform-folyamatokat Közép-Európában.
|